Sokan azt gondolnák a betonról, hogy az – mint egy jellegzetesen mesterséges anyag – nem túl régi múlttal rendelkezhet. Ám ez nem így van! Már az ókori Rómában is alkalmazták – sőt, a beton története még ennél is régebbre nyúlik vissza. Nézzük meg, pontosan milyen régre, és melyek voltak a mérföldkövek a beton mai jellegű felhasználásának kialakulásához!
A beton története – az első felbukkanások
Az biztos, hogy a rómaiak számára nem volt ismeretlen anyag a beton. Elvégre sok nyelvben, köztük az angolban is, erre a „concrete” szó különböző formáit használják, ami a latin „concretus” szóból ered.
De már előttük jóval régebbi maradványok is utalnak arra, hogy a betont használták építkezéseik során. Így például Izraelben 12 millió évvel ezelőtt kialakult természetes lelőhelye volt a cementnek, a beton egyik fő alapanyagának. Ezen kívül pedig a mai Jugoszlávia területén betonból épült képződményre bukkantak, ami mintegy időszámításunk előtt 3600 körül készülhetett. Ekkor a kötőanyag vörös mészkő volt.
A beton története – a fontosabb állomások
A beton hivatalos történetének első állomása i. e. 3000 körül datálható. Az ekkor készült híres Kínai Nagyfal építéséhez is cementszerű anyagot használtak. Ezzel egy időben pedig az ugyancsak világhírű egyiptomi piramisoknál is betonhoz hasonló anyagot alkalmaztak. A téglák összeragasztásához ugyanis szalmával kevert sarat és mész- illetve gipszhabarcsot használtak.
Úgynevezett „római cementport” használtak a rómaiak a mintegy 8500 km hosszú útjaik megépítéséhez is. Csakúgy, mint a fürdőik, a Colosseum és a Pantheon létrehozásához, valamint ismert vízvezeték-hálózatukhoz. Ez azért volt különleges anyag, mert természetes alumínium- és szilíciumtartalommal rendelkezett, melyeket a mai cementbe is belekevernek.
A beton tulajdonságairól egy i. sz. 27-es építészeti könyvében olvashatunk először, Pollio Vitruvius tollából. I. sz. 65-től pedig Néró betonból építi újjá Rómát.
A középkorban a betonról nemigen találunk információkat, így ezután az 1499-ben épített párizsi Notre Dame a következő mérföldkőnek tekinthető állomás. Az építész úgynevezett „pozzolani habarcs”-ot használt a híres templom oszlopkapcsolatainál.
A beton története – a napjainkban használt beton kialakulása
Az igazi, mai formában használt betonról pedig 1822 környékétől beszélhetünk. Ekkortájt ugyanis francia, amerikai és angol kutatók egymással párhuzamosan kikísérletezték a vízben kötő építőanyagot. Ezekben a találmányokban az alkotóanyagok és elkészítés módja közös volt: bizonyos cementfajtákat összekevertek agyaggal, majd kiégették. És ezzel tulajdonképpen a ma használt beton összetételét és elkészítését találták fel.
Kiváló minőségű betonra van szüksége? A megoldás: Betonozz.hu